Be kell vallanom, még sok mindent tanulnom kell az oldallal kapcsolatban… és úgy általában is. De nem baj, ha nem sikerül minden elsőre, vagy nem úgy, ahogy elképzeltük.

Gyerekkorunk óta rengeteg filmet és műsort nézünk, amik egy kicsit eltorzítják a valóságot. Emlékeztek azokra a jelenetekre, amikor klassz zenére videómontázsban pakol be egy család az új házukba, vagy épp az ünnepi vacsora készül? Minden tökéletes, mindenki mosolyog, minden ház csillog, mindenki a legegészségesebb nasikat eszi, és természetesen senki sem fáradt vagy nyűgös. Aztán ez a szemlélet valahogy átköltözött az világhálóra is és most már a csapból is ez folyik. Aztán ott vagyunk mi, a való életben. Néha azt érezzük, hogy ha nálunk nem így zajlanak a dolgok, akkor biztosan mi csinálunk valamit rosszul. Pedig ez nem így van.

Például a mi péntek esténk.

Viszonylag sokáig dolgoztam, utána mentünk el bevásárolni a vacsihoz, meg a játékhoz egy kis nasit. Mire hazaértünk, már majdnem fél hét volt, ekkor álltunk neki a főzésnek. A kisebbik lányunk szerette volna elkészíteni a lecsót, úgyhogy közösen neki álltunk. A nappaliban, a kanapén, ölből ettük meg a vacsit, miközben néztünk egy filmet…szinte végig. Ekkor már kilenc óra körül jártunk, de azért még terveztünk egy kis társasozást. A kicsi lehozta a játékot, a nasik persze már rég kibontva. Egy gyors kör Titkos ajtót játszottunk, aztán jöttek a „bajok”: az egyik még folytatta volna ugyanazt a játékot, a másik egy hosszabbat akart játszani, apuka közben elment fürdeni… a végén a lányok összevesztek, így aztán már nem játszottunk tovább.

Hát ebből nem lett videómontázs … Pedig ha csak pontokba összeszedem, ahogy közösen a lányokkal válogatjuk a boltban a nasit, aztán közösen paradicsomot meg paprikát darabolunk az vacsihoz, amit aztán nevetgélve eszünk meg egy film közben, végül mindenki oda ül a kis asztalhoz a nappaliban és játszunk egyet, nem is hangzik rosszul. Nem is volt rossz esténk egyáltalán, de nem is olyan tökéletes, mint, ahogy a filmekben látjuk.

Minden csak nézőpont kérdése. Az is egy nézőpont, hogy veszekedésbe zártuk az estét, de az is, hogy előtte jól éreztük magunkat. Nem játszottunk egész este, az igaz, de játszottunk. Amikor új dolgokat próbálunk bevezetni az életünkbe – legyen az egy rendszeres családi program, egy új szokás vagy egy nagyobb változás –, fontos, hogy ne legyünk túl szigorúak magunkkal.

Volt már olyan, hogy valami miatt bűntudatod volt, ostoroztad magad miatta és egyszer csak azt érezted: – Na jó, most már eleget bűnhődtem, tiszta lappal mehetek tovább! Sajnos nem hiszem. A bűntudatot könnyen magunkkal cipeljük egy életen át, miközben másokkal nem vagyunk ilyen szigorúak. Ha a gyereked, a párod vagy akár a kutyád elront valamit, évekkel később is haragszol rá ezért? Nem valószínű. Akkor magaddal miért csinálod ezt?? A büntetés mindig nagyobb lesz a bűnnél, ha a saját bűntudatunkról van szó.

A saját elvárásaink néha nagyobb büntetések, mint bármi más. Egyensúlyt kell találni: nem lehetünk túl engedékenyek, de túl szigorúak sem. Mondhattam volna, hogy „késő van, ma mégsem játszunk”, de eltökéltem, hogy bevezetem ezt az új szokást. Nem bánom, hogy végül nem lett tökéletes, és nem ostorozom magam azért, hogy csak egy kört játszottunk és még veszekedtünk is kicsit.

A változás nem egyik napról a másikra történik. Nem baj, ha az első próbálkozások döcögősek, ha nem alakul minden úgy, ahogy elterveztük. A lényeg az, hogy csináljuk. Haladunk, tapasztalunk, és közben megtanuljuk rugalmasan kezelni a dolgokat – magunkkal is kedvesebben bánni.

Szóval ha legközelebb azon kapod magad, hogy túl szigorú vagy magaddal, állj meg egy pillanatra, és tedd fel a kérdést: Tényleg ennyire nagy a „hiba”, vagy csak én érzem így? Mert lehet, hogy már most is sokkal jobban csinálod, mint gondolnád.

Neked volt már olyan, hogy túl szigorú voltál magaddal? Ha van egy jó sztorid írd meg kommentbe!