Vasárnapi pizza kísérlet

Vasárnapra pizzasütés szerepelt a programnaptárunkban, hiszen február 9. a pizza világnapja. Tökéletes alkalom volt rá, mivel gyorsan elkészíthető, könnyen variálható és garantáltan mindenkinek ízlik a családban. Régebben volt egy alap receptem, amit pofonegyszerű volt elkészíteni. A tészta egy kicsit vastagabb, magyaros jellegű volt, nem annyira, mint a menzás, gáztepsiben sült pizza, de azért egy masszívabb változat.Az utóbbi időben azonban elkezdtünk a férjemmel kísérletezni a tészta tökéletesítésével. És bár most nem tudok pontos receptet adni, hiszen a készítés inkább az „oké, ez így jó lesz” elven zajlott, azért elmondom, hogyan készítettük el.

Körülbelül 750 gramm lisztet használtam, amibe két zacskó instant sütőport tettem (most minden pizza szakértő kérem, nyugodtan ugorja át ezt a részt!). Kb. egy evőkanál olívaolajat és annyi vizet adtam hozzá, hogy egy elég lágy, de még kezelhető tésztát kapjak, ami már nem ragadt a kezemhez. Mivel a tészta kelesztése közben volt időnk, elmentünk beszerezni a feltéteket. A végeredmény nagyon „fantáziadúsnak” tűnhet (de, mi így szeretjük): gépsonka, sajt, kukorica, mozzarella és házi szalámi. A paradicsomos alapot pedig a férjem készítette házilag, paradicsom sűrítményből. Miután megkelt a tészta, kézzel nyújtottam ki. Az első sütés után rájöttem, hogy az ennyire vékonyra húzott tészta nem lesz ideális, de hát ez is a kísérletezés része. Az ember mindig tanul a próbálkozásaiból!

Mindenesetre a feltétek sikeresek voltak: a házi szalámi, a mozzarella és a házilag készült paradicsomos alap mind hozzáadták azt a különleges ízt, amit csak egy jó házi pizza tud adni. És bár a tészta nem lett tökéletes, az íz kárpótolt minket. Következő alkalommal is maradunk a lágyabb tésztánál, de most már tudom, hogy ezt a fajtát nyugodtan lehet vastagabbra hagyni.

Nem tudom ki hogy van vele, de nálunk azért, ha valami beválik, azon nehezen változtatunk. Hogy ez jó-e, azt mindenki döntse el maga. Megvan mindenkinek a családban, hogy milyen feltéttel szereti a pizzát. Az egyiknek a sonkás kukoricás a befutó, a másik a bolognaisat szereti, a harmadiknak majdnem mindegy csak sok legyen rajta, főleg húsféléből, nekem meg mindegy, jusson mindegyikből egy kicsi.

A másik előnye a pizzázásnak, hogy a kanapén is könnyedén meg lehet enni – főleg, ha nem extra vékony tésztával készítjük. Most gondolhatjátok, hogy na tessék már megint a kanapén esznek…igen, most is ott, máskor meg megterítjük az asztalt mindenféle finomsággal és ott dőzsülönk, mert épp ahhoz van kedvünk. De ki döntötte el, hogy csak úgy lehet valamit jól csinálni, ahogy azt „elvárják”, ahogy az „szokás” és minden más valami „szentségtörés”?

Persze, sokan nem tudnák elképzelni, hogy a vacsorát a kanapén ülve egyék meg, vagy egy bizonyos időponthoz kell ragaszkodni. De mi van, ha nekem az öröm és pihenés jön akkor, amikor a kanapén ülve eszem egy pizzát? Miért kell mindig megfelelni valaminek, ha nekem jól esik másként csinálni? Van az a mondás, hogy „mit szól hozzá a falu népe”? De igazából mit is számít? Ha valaki meg akar ítélni, úgyis talál rá okot, bármit csinálj. Szóval miért is próbáljunk megfelelni mások elvárásainak? A lényeg, hogy mi magunk érezzük jól magunkat, és azt csináljuk, ami nekünk örömet okoz.

Remélem nektek is vannak ilyen kis „titkaitok”, amit nem úgy csináltok, ahogy kellene. Ha gondoljátok osszátok meg velünk nyugodtan a saját szokásaitokat vagy ha van titkos összetevőtök a pizzához azt is szívesen olvasnánk itt a kommentek között!